ÉNy-i sarokbástya

Nógrád megyében a Cserhát és az Ipoly folyó közötti síkságon fekszik Szécsény városa, melynek területén – ahol a Forgách-kastély áll – ma is megtalálhatóak a valaha itt volt vár maradványai. Legépebben egy sarokbástya, egy átalakított másik bástya, és a várfal egyes részei maradtak fenn, a többi elpusztult, illetve a lakosság bontotta el és használta építőanyagként. A vidéket uraló Kacsics nemzetségből származó Tamás a XIV. század elején I. Károly hívévé szegődött, és a hatalmát megszilárdító uralkodó Szécsény környékét – más birtokokkal egyetemben – neki juttatta. A településről magát Szécsényinek nevező Tamás 1334-ben kapott engedélyt, hogy a kiváltságokkal is ellátott várost falakkal, erődítésekkel vegyék körül. A vár megépítésének pontos ideje nem ismeretes. Első okleveles említése 1461-ből származik, amikor Mátyás király – mivel a Szécsényi család férfiágon kihalt – Gúthi Országh Mihálynak és Losonczi Albertnek adományozta a birtokot. A török terjeszkedés közeledtével az 1540-es években Losonczi István – aki a vár kapitánya is volt – megerősíttette a védműveket. E tevékenység annál is szükségesebbé vált, mert Szécsényt és környékét ez időben több török betörés is érte. Losonczi 1552-ben Temesvár védelmében halt hősi halált. Ali budai pasa ugyanebben az évben indult sikeres hadjáratára a nógrádi várak ellen. Szécsényt harc nélkül tudta birtokba venni, mert védői a túlerő láttán megszöktek. A szandzsáki székhellyé vált vár helyőrsége sikeresen verte vissza Balassa János ostromát, 1593-ban azonban a királyi csapatok közeledtére a várat elhagyta. A jelentéktelenné vált erősséget 1663-ban a Köprülü Ahmed nagyvezir által vezetett haderő közeledtének hírére Koháry István kapitány tarthatatlannak ítélte, és felgyújtotta. Így húsz évre ismét a hódítók fennhatósága alá került, majd 1683-ban Sobieski János lengyel király csapatai előtt a török védők rövid ostrom után meghódoltak. A következő évben, a kitört pestisjárvány miatt Disznóssy Ferenc kapitány az erődítményből katonaságával elvonult de előbb a védműveket megrongáltatta. A jelentős pusztításokat szenvedett vár és város évekre lakatlanná vált. A Rákóczi-szabadságharc alatt a rommá vált erősség közelében került sor 1705-ben az országgyűlésre a Borjúpástnak nevezett helyen. 1711-től katonai szerepe teljesen megszűnt, helyén új tulajdonosai kastélyt emeltek, melyet később többször átalakítottak, míg elnyerte mai formáját