Színházi romok...

Selected for Google Maps and Google Earth

Comments (8)

János Martini on October 7, 2009

Az első tudományos igényű régészeti feltárást 1928-ban olasz archeológusok kezdték meg a terepen, Luigi Ugolini vezetésével. Ugolini 1936-os halála után is folytatódott az ásatás, egészen 1943-ig. Ez idő alatt feltárták a hellenisztikus és a római kori város több jelentős épületét, köztük az Oroszlán- és a Szkaiai-kaput. A II. világháború után az albán Hasan Ceka vezette az ásatást, amelyet 1959-ben Hruscsov személyesen is meglátogatott (ekkor és ezért építették abban az évben a közeli Saranda városát Butrinttal összekötő műutat). Butrint épületei az elmúlt kétezer év történetének valamennyi korszakát megidézik. Az epiróta és görög időkről tanúskodik a Kr. e. 4. századi Aszklépiosz-szentély, a széles promenád az Oroszlán- és a Szkaiai-kapuval, valamint a száz évvel fiatalabb színház. A római uralom korából fennmaradt egy 1–2. századi mozaikpadlós fürdő fűtőteremmel, valamint egy gymnasium (testgyakorló hely) ugyanabból a századból. Az ókeresztény kor tanúi a már említett bazilika és a mozaikpadlós keresztelőkápolna, valamint egy helyi nemesember 5. századi lakóháza, a Trikonk-palota. A Velencei Köztársaság idejéből a 18. századi őrtorony, és a magaslat tetején lévő kastély.

kriszta13 on October 8, 2009

Szia János!

Végignéztem ezt az új sorozatod is, nagyon tetszik, és érdekes a története.

Üdv.: Christa

János Martini on October 8, 2009

Szia Christa!

Köszönöm a kedves és dicsérő véleményed a Butrint-i fotóimal kapcsolatban. Számomra rendkivüli élmény volt megtekinteni ezt a csodálatos helyet, és felemelő volt megismerni a történelmét. De öröm volt ebben a nagyon érdekes, talán elmaradott, de természeti szépségekben rendkivül gazdag ország egy kis részét ha felületesen is megismerni. Számomra megható volt érezni a helyi emberek vendégszeretetét, kedvességét, segítőkészségét és nyíltságát.

Üdvözlettel: János

Judit Losonciné Zana on October 18, 2009

Sok, sok remek felvétel János , és érdekes régi történelem,és mennyi élet fejeződhetett be itt a sok harc és háborúk során.

Üdv.:J.

János Martini on October 18, 2009

Kedves Judit!

Köszönöm a kedves és dicsérő véleményed!

Üdvözlettel: János

Gabor Retei on October 20, 2009

Szia János!

Nagyszerű rom kép megint.

Jól szerkesztett kép, gyönyörű szinei vannak. Nagyon jók az élvezetes ismertetőid!

Gratulálok!

Üdvözlet Port Moody-ból: Gábor

Szuttyogo on November 11, 2009

Nagyszerű kép! Én azon gondolkodtam el a nyáron, mikor itt jártam, hogy vajon mi lett volna a várossal, ha nem kezd el iszaposodni. Vajon még ma is laknák, mint pl. Kotort? Vajon akkor ma miként festene? Számomra is felejthetetlen élmény volt ebben az elhagyatott városban járkálni és általa visszacsöppenni a múltba. No megint elkalandoztam...:)

Üdv, Kriszta

JuanadeArco/ " NO VI… on September 12, 2011

Marvelous photo and place Greetings from Spain

Sign up to comment. Sign in if you already did it.

János Martini
1118 Budapest, Magyarország

Photo details

  • Uploaded on October 7, 2009
  • © All Rights Reserved
    by János Martini
    • Camera: NIKON CORPORATION NIKON D40
    • Taken on 2009/06/28 12:07:16
    • Exposure: 0.006s (1/160)
    • Focal Length: 70.00mm
    • F/Stop: f/10.000
    • ISO Speed: ISO400
    • Exposure Bias: 0.00 EV
    • No flash

Groups