Kővek a falban...

Selected for Google Maps and Google Earth

Comments (2)

János Martini on October 7, 2009

Az első tudományos igényű régészeti feltárást 1928-ban olasz archeológusok kezdték meg a terepen, Luigi Ugolini vezetésével. Ugolini 1936-os halála után is folytatódott az ásatás, egészen 1943-ig. Ez idő alatt feltárták a hellenisztikus és a római kori város több jelentős épületét, köztük az Oroszlán- és a Szkaiai-kaput. A II. világháború után az albán Hasan Ceka vezette az ásatást, amelyet 1959-ben Hruscsov személyesen is meglátogatott (ekkor és ezért építették abban az évben a közeli Saranda városát Butrinttal összekötő műutat). Butrint épületei az elmúlt kétezer év történetének valamennyi korszakát megidézik. Az epiróta és görög időkről tanúskodik a Kr. e. 4. századi Aszklépiosz-szentély, a széles promenád az Oroszlán- és a Szkaiai-kapuval, valamint a száz évvel fiatalabb színház. A római uralom korából fennmaradt egy 1–2. századi mozaikpadlós fürdő fűtőteremmel, valamint egy gymnasium (testgyakorló hely) ugyanabból a századból. Az ókeresztény kor tanúi a már említett bazilika és a mozaikpadlós keresztelőkápolna, valamint egy helyi nemesember 5. századi lakóháza, a Trikonk-palota. A Velencei Köztársaság idejéből a 18. századi őrtorony, és a magaslat tetején lévő kastély.

Gabor Retei on October 16, 2009

Gratulálok János!

Gyönyörű felvétel, nagyon jól elkaptad ezt a részletet.

Üdvözlet: Gábor

Sign up to comment. Sign in if you already did it.

János Martini
1118 Budapest, Magyarország

Photo details

  • Uploaded on October 7, 2009
  • © All Rights Reserved
    by János Martini
    • Camera: NIKON CORPORATION NIKON D40
    • Taken on 2009/06/28 12:10:03
    • Exposure: 0.008s (1/125)
    • Focal Length: 70.00mm
    • F/Stop: f/9.000
    • ISO Speed: ISO400
    • Exposure Bias: 0.00 EV
    • No flash

Groups