World Map Austria Vienna Vienna

Votivkirche - Fogadalmi templom

Votivkirche - Fogadalmi templom

by

Selected for Google Earth [?] - ID: 45765290

Votive Church in Vienna

A Fogadalmi templom (Votivkirche) építésének terve az után született, hogy Ferenc Józsefet 1853. február 18.-án egy katonai díszszemlén Libényi János csákvári szabólegény megpróbálta leszúrni.

Ferenc József szerencsés megmeneküléséért öccse, Miksa (a későbbi mexikói császár) hálaadakozásra szólította fel a birodalom alattvalóit és – többek közt a bűnbánó magyaroktól - a templom építésére óriási összeg gyűlt össze.

(Valószínűleg a magyarok bőkezűségének viszonzása, hogy a bejáratnál a monarchia védőszentjeinek szoborsorában Szent István és Szent László is látható.)

A templom tervezésére 1854-ben pályázatot írtak ki, amelyre 75 pályamű érkezett az osztrák császárságból, Németországból,, Angliából és Franciaországból. A zsűri az akkor mindössze 26 éves Heinrich von Ferstel terveit találta alkalmasnak a megvalósításra.

A neogótikus templom alapkövét egyenesen az Olajfák hegyéről hozták, az építést 1856-ban kezdték el és 1879-ben fejezték be.

Show more
Show less
Save Cancel Want to use bold, italic, links?

More photos by harsanyijoli

Previous
Next

Comments (154)

harsanyijoli, on November 29, 2011, said:

Oleg thanks for the words of praise. It was a beautiful winter afternoon in Vienna. Greetings to Pskov! Joli

Translate

Christos Theodorou, on November 29, 2011, said:

Very nice capture with a lovely natural frame! – Hello from Greece

Translate

harsanyijoli, on November 30, 2011, said:

Thank you very much Christos! Best wishes to the wonderful Greece! Joli

Translate

Alexandru Velcea, on December 4, 2011, said:

Nice picture. Thank you for your visit and greetings form Bucharest.

Translate

harsanyijoli, on December 4, 2011, said:

Alexandru thanks for the words of praise. Greetings to Bucharest. Joli

Translate

Bibiana Papp, on January 9, 2012, said:

Szépek a bécsi képeid!

Üdv. Szlovákiából

Translate

harsanyijoli, on January 9, 2012, said:

Köszönöm szépen Bibiana! Nagyon rövid, nagyon hideg, többnyire borús, de nagyon jó hangulatú kirándulás volt! :) Üdv.! Joli

Translate

Chaydeé, on February 24, 2012, said:

Hola harsanyijoli

¡Magnífica fotografía !

Me gusta y favorita

Saludos cordiales desde Argentina, Chaydeé.

Translate

harsanyijoli, on February 24, 2012, said:

Thank you very much Chaydeé! Special thanks for the YS! Greetings to Argentina! Joli

Translate

▓ ☻ galloelprimo ☻ ▓, on April 20, 2012, said:

Exquisita arquitectura, me gusta mucho!! like 72

Translate

harsanyijoli, on April 26, 2012, said:

galloelprimo thanks for the words of praise. Greetings, Joli

Translate

▓ ☻ galloelprimo ☻ ▓, on September 14, 2012, said:

Regresé para poner estrella amarilla!! + favorite 12

Translate

harsanyijoli, on September 15, 2012, said:

galloelprimo You are very kind! Thank you for the YS! Greetings, Joli

Translate

harsanyijoli, on February 19, said:

Thank you valeok! Best wishes, Joli

Translate

Sign up to comment. Sign in if you already did it.

Flag photo:

Photo stats: [?]

Groups:

Photo details:

  • Uploaded on December 30, 2010
  • © All Rights Reserved
    by harsanyijoli
  • Extra information
    • Camera: FUJIFILM FinePix S6500fd
    • Exposure: 0.002s (1/640)
    • Focal Length: 6.20mm
    • F/Stop: f/2.828
    • ISO Speed: ISO100
    • Exposure Bias: 0.00 EV
    • No flash