Grábóc, Ortodox Kolostor épülete

Selected for Google Maps and Google Earth

Comments (12)

t.mam on May 12, 2011

A Tolna megyei Völgység egyik „világtól elzárt”, erdővel borított dombok között megbújó kisközsége Grábóc, ahová 1580-ban érkeztek ortodox szerb szerzetesek a dalmáciai szerb Dragovity kolostorból. A faluban akkoriban már éltek a törökök elől korábban ide vándorolt szerb családok. A szerzetesek előbb fatemplomot, majd a budai pasa engedélyét megkapva kőtemplomot építettek (1587). 1593-tól elkezdték írni krónikájukat is, amelyben minden fontosnak vélt eseményt följegyeztek. A szerzetesek erdőt irtottak, igyekeztek termővé tenni a tájat. Orosz földről hoztak miseruhákat, egyházi könyveket, kegytárgyakat. A 17. század elején, a 15 éves háború időszakában egy időre elnéptelenedett a kolostor, de új szerzetesi csoportok érkeztek (1619), s négy évtized múltán (1663) már hatvannál több szerzetes élt itt. Nem sokkal később viszont a törökök földúlták a kolostort és megölték a szerzeteseket (1667). De ismét újjáépült és benépesült. 1703-ban viszont szerb területre tértek vissza a szerzetesek, de 1711-ben sikerült őket visszacsalogatni, s ekkor ismét több újabb szerb család is megtelepedett. A lerombolt templom helyett fölépítették a ma is meglévő templomot (1736-1738), amelyhez tornyot is építettek (1761), s rövidesen elkészült az ikonosztáz is (1768). A ma is meglévő kolostorépület 1787-ben épült föl. 1785-ben fejeződött be a templom belső festése is.

A kolostor utolsó szerzetese 1977-ben halt meg. Az épületben szociális otthont rendeztek be. Két szobában működik a szerb egyházi hivatal. A kolostor épülete 2008 nyarán már megüresedett. A templom berendezése a 18. századi magyarországi ortodox egyházművészet különleges értékű alkotása.

Mehmet Güçlü on May 13, 2011

Excellent picture. Like

Best wishes, OLYMPIST

P_Taki on May 13, 2011

Érdekes hely, ezt is meg kell nézni. Jó a leírásod. Tetszik! Taki

Bozor Magdi on May 16, 2011

Szép helyről, remek felvétel, tetszik

Mikor itt jártam egy nagyon kedves Apáca személyesen mesélt a és mutatta meg a Kolostort. üdv Magdi

t.mam on May 16, 2011

Magdi, nekünk is volt idegenvezetés, gondolom ugyanaz az apáca, aki nálatok. Ketten vannak már csak, a másik 94 éves és már nem egészséges. De nekünk nagyon lelkesen, kedvesen mesélt ez a nővér, gyönyörű ez a templom, érdemes volt ide eljönni! Üdv.: Marcsi

antal julianna on May 17, 2011

Szép helyen jártál,a finom bort is megkostóltad?Nagyon tetszik a fotód,nagyon jó időt sikerűlt kifogni. Üdv.:Julianna

t.mam on May 17, 2011

Julianna, bizony-bizony megkóstoltuk. Esténként jól elfáradva finom száraz vöröset kortyolgattunk!! Köszönöm a kedves kommenteket! Üdv.: Marcsi

Maczelka-Rónyai Juli on May 20, 2011

Nagyon szép környezetben van a templom. Szép! Üdv. Juli

bablenam on May 20, 2011

Gyönyörűen fotóztad ezt az érdekes történetű kolostort! Látszik, hogy tényleg nagyon szép helyen van!

Tetszik! Üdvözöllek: Magdi

zanot10 - NO VIEWS on June 3, 2011

Jó felvétel! LIKE!

Üdv. Z.

t.mam on June 3, 2011

Köszönöm a kedves kommenteket **Z! Üdv.: Marcsi

strzinek on July 3, 2011

Szép képek, ►Marcsi◄. üdvözlő Rosta

Sign up to comment. Sign in if you already did it.

Photo details

  • Uploaded on May 12, 2011
  • © All Rights Reserved
    by t.mam
    • Camera: Samsung Techwin <KENOX S1050 / Samsung S1050>
    • Taken on 2011/05/10 13:35:52
    • Exposure: 0.002s (1/500)
    • Focal Length: 7.80mm
    • F/Stop: f/6.800
    • ISO Speed: ISO80
    • Exposure Bias: 0.00 EV
    • No flash

Groups