Kálvária-kápolna és stációk ©

Selected for Google Maps and Google Earth

Kálvária-kápolna és stációk ©


A pécsi Kálvária kápolna

Kálvária / Pécs - műemlék


  • A pécsi Kálváriáról legkorábban, 1272-ben tesznek írásos említést, azonban a hely ekkor még Bertalan-hegy néven van számon tartva. Alighanem a 13. században itt állt a Corpus Christi kápolna, aminek a helyére épültek a 18. században a jezsuiták tíz állomásból álló, Krisztus szenvedését ábrázoló stációi.

    • A dombot 1701-ben fallal vették körül és megépítették a barokk kaput, amely a mai lépcsősor tetején áll.

A jezsuita rend széthullása után a Kálvária a városi plébánia gondozásába került.

  • A pécsi Kálvária kápolna

1814-ben épült fel a hangulatos egytornyos kápolna, amely hazánk egyik legkorábban épült klasszicista stílusú körtemploma. A Kálvária kápolnát egy pécsi takács, Ábel József építtette, amely belsőterét a Szent Kereszt oltár díszíti. Az oltáron egy nagy késő barokk stílusú dombormű egy kálváriajelenetet ábrázol.

Az 1800-as években több újjáépítésen is átesett Pécs Kálváriája, mely során első ízben tizenkettőre bővült a stációk száma, és létrejött a Szentsír-barlang a halott Krisztus szobrával. A 19. század vége felé az újabb felújítás során még kettővel gyarapodott a stációk száma, és az addigi homokkő domborművek helyett időtálló öntöttvas domborművek lettek kihelyezve.

A II. világháború után sajnálatos módon a Kálvária súlyos rongálásoknak lett áldozata, így itt már lehetetlenné vált a vallási szertartások megtartása. Sok idő telt el, hogy létrejöjjön 1990-ben a Pécsi Kálvária Alapítvány, amely a Kálvária megmentésén kezdett el dolgozni. 1994-re a Kálvária-domb teljes egészében fel lett újítva és a városlakói most már büszkén emelik fejüket a kápolna felé.

A stációk érdekessége

A pécsi Kálváriának van egy egyedülálló érdekessége, mégpedig, hogy itt a stációk sorrendje eltér a megszokott rendtől. Vagyis nem alulról felfelé, átlósan követik egymást a stációk, hanem a domb nyugat felőli részétől haladnak felfelé a kápolnáig, majd onnan kelet felé lefelé.

  • A 14 stáció mentén lehet feljutni Ábel József pécsi takács által építtetett kápolnához. A stációkat kőből készült domborművek díszítették, helyükre a XIX. század végén kerültek az öntöttvas domborművek.

http://pecs.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Kalvaria.html

http://www.utazzitthon.hu/pecskalvaria.html


Ne használd ezt a képet az én engedélyem nélkül.

© Minden jog fenntartva! • © all rights reserved.

Don't use this image without my explicit permission.


Show more
Show less
Save Cancel Want to use bold, italic, links?

Comments (67)

Dezso Biczo © on October 24, 2012

Nenad

I'm glad that you liked this photo.

Thank you for visiting my dear friend, and the YSL.46.<<>>12. nomination.

Dezső • Thank you for your visit / YS.©


Ne használd ezt a képet az én engedélyem nélkül.

© Minden jog fenntartva! • © all rights reserved.

Don't use this image without my explicit permission.


timek on November 8, 2012

Piękne miejsce, piękna fotka, LIKE, pozdrawiam, timek

Dezso Biczo © on November 25, 2012

Hi. Timek

Dziękujemy za wizytę rodzaju, komentarz miły + L.47.

Wszystko najlepszy przyjaciel

  • Dezső.
Lorrymaster on January 6, 2013

Jó szerkesztés, nagyon szép fotó a kálváriáról. LIKE.

Üdv., Tamás

Ilie Olar on January 13, 2013

Nice photo and place! 13-49 YSL! Greetings from Romania, Ilie

Dezso Biczo © on February 2, 2013

Köszönöm Tamás

  • jó hétvégét.

Ilie

Grateful for your nice comment and YSL.49.<<>>13.

Best wishes • Dezső • Thank you for your visit and good weekend!

csorszfoto on March 29, 2013

Kedves Dezső!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

csorszfoto

Sign up to comment. Sign in if you already did it.

Photo details

  • Uploaded on August 1, 2012
  • © All Rights Reserved
    by Dezso Biczo ©

Groups