Panoramio is closing. Learn how to back up your data.

© St. Lazarus Church • Szent Lázár templom

© St. Lazarus Church • Szent Lázár templom


Saint Lazarus, Larnaca, Ciprus

A templom nevét arról a Lázárról kapta, akit János Evangéliuma szerint Jézus feltámasztott a halálból. A templomot a hagyomány szerint Bölcs Leó császár azon a helyen emeltette, ahol Lázár sírját 890-ben megtalálták.

Feltámadása után Lázár Ciprusra menekült és harminc éven át Kition püspöke volt, állítólag a helyiek soha nem látták mosolyogni, mert nem felejtette, hogy halálában megpillantotta a purgatóriumot.

  • A Szent Lázár-templomot (Eklisziá Ájiu Lázáru) 1589-ben a keresztények visszavásárolták a törököktől és évszázadokon keresztül szolgálta felváltva a keresztény és ortodox hívőket.

    • A háromhajós és háromkupolás templomba a narthexen keresztül juthatunk be. A putitán keresztény oszlopfőkkel és bizánci építészettel érdekes ellentétet alkot az arannyal gazdagon díszített, faragott ortodox ikonosztáz és a rokokó katolikus pulpitus.
  • Érdemes megtekinteni a sírjából feltámadó Lázárt, a Máriát és a Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló ikonokat is.

Forrás:

http://ciprus.vilagnezo.hu/helyek/profil/page:2/permalink:szent-lazar-templom-889/


Ne használd ezt a képet az én engedélyem nélkül.

© Minden jog fenntartva! • © all rights reserved.

Don't use this image without my explicit permission.


Show more
Show less

Photo details

  • Uploaded on May 30, 2013
  • © All Rights Reserved
    by Dezso Biczo ©