Ha születésnap vagy valamilyen esemény volt nálunk, a szomszéd bácsi büszkén jött és készítette rólunk a felvételeket. Na, nekem se kellet több, addig ráncigáltam Édesanyám szoknyáját, amíg az egykori Csehszlovákiából a kenyérbe eldugva nekem is hozott egy „Pionír” gépet. Kezdetben csak fotóztam; családomat, húgomat. Az sem vette el a kedvemet, hogy nem kaptam dicsérő levelet Robert Capa-tól, talán azért mert közben meghalt. Későbbi munkásságomat az anyósom értékelte legtöbbre. Mondta is, akinek tehette: - Képzeljék, a vőm olyan csintalan, hogy csak a sok pucér nőt fényképezi! Az akt fotóimnak, ettől függetlenül szorítottak egy kis helyet a Vasas Biennálén. 1991 operatőr suli Miskolcon és Budapesten, majd Kazincbarcika Városi Televízió. - Lacikám nem csak az én véleményemet mondom, de nagyon jó felvételeket készítesz! –mondta a főnök. Amikor fizetni kellett, akkor meg az mondta: - Ilyen sz . r képekért nem fizetek semmit. A közelmúltban betértem egy gyógyszertárba, no, nem csak azért, hogy fájdalomcsillapítót vegyek. Fő célom a volt, hogy megnézzem egykori klasszikus „X alakú” modellemet, aki 19 év elteltével bizony megnövelte az X-ek számát, így maradtam a szobroknál. Martsa István: Álló nő, az Ózdiaknak egyszerűen „Kő Mari”; 52 év alatt semmit sem változott, és még mindig arra vár, hogy lefotózzam.