t.mam
Best photos All photos
photos
on Google Maps
views
Szeretem a természetet, a fákat és virágokat, a tavaszt, a nyarat, a napot és a tengert, meg ami vízzel kapcsolatos, és mindezekről fotókat készíteni.
« Previous123456789Next »

t.mam's conversations

Ez a templom, feltehetően financiális okokból, apránként épül. A kezdet még 2003-ban volt. A tetődísz-zászlón 2005-ös dátum látható, feltételezem, addigra épült fel, már használatbavételi lehetőséggel. A további munkálatok aztán a következő évekre maradtak. Mikor én öt évvel ezelőtt fotóztam, még csak félkész volt a torony. (Az akkori kép 2010 június 1-én készült). Nemrég épült meg a toronysüveg. Hivatalosan a templomszentelés 2013 október 5-én történt meg. A fotózáshoz nincs elég hely a kellő távolsághoz, csak ilyen dőlő perspektívában sikerült megörökítenem. (Ráadásul teljes ellenfényben, de ezen más napszakban lehet segíteni). A hátoldal felőli fotózás sem optimális, ott rengeteg növény mögött látszik csak belőle valami. Oldalról meg csak egy keskeny zsákutca felől fotózható, módfelett meredek látószögben lehetséges csak onnan a fotózás. A negyedik irányhoz nem lehet odajutni, ugyanis a templom mögött a zsákutca épületeknél és drótkerítésnél végetér.

Üdv: Kornél

Beautiful shot! YSL! Greetings, timek

Beautiful light, nice composition, like !!
Warm greetings
fabio

Dear Heinrich! Thank you very much,Julianna

Karl, danke schön!!

Viele Grüße, Imre

Kedves Marcsi!

Ez is szép emlék, nagyon tetszik!

Minden jót kívánok, Judit

Kedves Gyöngyi és Marcsi!

Örülök, hogy tetszik.

Üdv.

csorszfoto

Köszönöm István, örülök, hogy tetszik a sorozat! Üdv.: Marcsi

Gyöngyi, be is raktam a csoportba! (Tegnap erre már nem volt időm, bocsi!) Üdv.: Marcsi

Kornél! Formájában is elég feltűnő épület!

Üdvözöllek, Eszter

Friends

  • loading Loading…

 

t.mam's groups