Harmadik
photos
on Google Maps
views

Harmadik's conversations

Kornél, innen nagyon jó a perspektíva...! Azért elégé eldugott helyre került ez a szép alkotás! Mert be kell vallani, az emlékmű maga nagyon szép munka! És a mester, aki készítette is nagyon hírneves! Üdv.: Marcsi

Marcsi, most, hogy utánanéztem, látom, hogy 2013 december 13-án volt a hivatalos avatás, bár előtte pár nappal már látható volt egy cikk szerint. Még mindig nem rémlik, hogy bármelyik hírműsorban szerepelt volna-e ez. Miután itt láttam ezt a fotót, felkeltődött az érdeklődésem a szobor iránt, és én is megtekintettem. (Ma egész nap nem esett az eső, kivéve éppen abban a negyed órában, amikor ideértem a szoborhoz). Ahhoz képest, hogy még csak négy hónapja avatták, máris végtelenül rosszul olvasható a talapzat felirata. Vagy ilyen villámgyorsan lekopott, ami felettébb valószínűtlen, vagy pedig elmulasztották a feliratbetűk festését. Így most csak egész közvetlen közelről lehet a feliratot kibetűzni, és rövidesen már majd talán el is mosódik teljesen. Én is csináltam pár fotót róla, most fogom mindjárt feltölteni. Üdv: Kornél

De bizony, Éva, csak fél órával később, akkor már nem itt. Üdv: Kornél

Köszönöm Pistula.

Üdvözöllek, Eszter

Kedves Kornél! Nagyon köszönöm az ünnepi jókívánságokat. Neked is minden jót kívánok, szeretettel: Éva

Marcsi, alighanem megdőlt a hozzászólás-rekord: ahogy a fotófeltöltést befejeztem, és a kész anyagra kattintottam, máris itt láttam a hozzászólásodat. Ritka dolog az ilyen hajszálpontos egybeesés. :) Üdv: Kornél

Marcsi, én is hasonlóképpen. Ami a fotót illeti, azon a környéken korábban már fotóztam, nem is egyszer, így most ennek a fotókörútnak csak egyetlen célja volt: már több éve ott van Rusztaveli szobra, aminek a megörökítését régebben tervbe is vettem, de aztán ez feledésbe merült. Az odafelé és visszafelé úton készült pár egyéb kép is, ha már ott voltam, de a fő cél a szobor volt. De mint láthatod, mégsincs feltöltve ide egyetlen fotó sem a szoborról. Mert a helyszínre érve pont ott olyan körülmény fogadott, ami miatt éppen a szoborról nem készülhetett kép. Nem gond, ott lesz az még, majd máskor. Üdv: Kornél

Nívódíjas tér kialakítás!Nem is fért bele a képebe minden, mert annyi mozgalmas dolog van még itt. Szökőkút (még nem üzemelt) járdából kiemelkedő csobogó, és egyéb ilyen teret díszítő alkotás. A tér másik végén egy Szent István szobor. Gondolom, a tavaszi karbantartás befejezése után, mindezek még mozgalmasabbá teszik ezt a szépen megálmodott főteret.Üdvözöllek: Éva

A többit tudtam Kornél, csak pont erről nem! Köszönöm! Üdv.: Marcsi

Milyen szépen virágoznak itt a fák! Rég jártam erre! Üdv.: Marcsi

« Previous12345678...4950Next »

Tags

Friends

  • loading Loading…

 

Harmadik's groups