It's the former Nachtnebel-villa built in ~1900's

Most októberben: http://www.panoramio.com/photo/48089879

Cunostintele tale in istorie sunt, presupun, bazate pe cele invatate in timpul dictaturii Ceausescu; "istorie" din pacate si in prezent actuala in manuale si anume date false, distorsionate, dar perfecte...scopului! Vor trece cativa zeci de ani inca pana sa se formeze o versiune acceptata de ambele natiuni. Un exemplu: in Ardeal toate numele localitatilor sunt de origine maghiara, in prezent multe distorsionate, romanizate. Sa luam Aradul ca exemplu, Arad este numele unui comandant maghiar; iar Micalaca cartier in Arad vine din Mikelaka tradus: casa lui Mike.

Sau: http://mars.elte.hu/varak/terkep+lista2.php -aici vor fi curand toate cele 9000 de fortarete mahiare. (Clic pe harta)

Si da, ma bucur si eu pentru Europa fara frontiere, dar atunci asemenea tarilor Uniunii Europene de ce nu face loc politica romana autonomiei Ardealului? De ce anume va/ le este frica? Cu forta oricum nu este posibila mentinerea unei tari, populatia merge oricum unde doreste, acum se poate... Stim de milioanele de emigranti in Spania, Italia. Tarile scandinave de ce dau autonomie totala celor 200 de mii de lappi minoritati etnice? Sa comparam cu milioanele de etnici maghiari de pe pamantul secuiesc! Cert este ca statul roman are inca multe de invatat despre drepturile omului.

Nu imperiul Austro-Ungar il plangem, (dimpotriva, uram austriecii) ci statul autonom Transilvania, care a fost una din cele mai bogate tari ale lumii, cu totala independenta religioasa etc. ...Din fericire am si eu multi prieteni, straini, romani care gandesc la fel ca mine.

A great storm !!!

Ar fi frumos, dar şi util să postaţi acest comentariu şi în limba română. Mulţumesc.

Kolozsváron született, Erdélyben az akkori Ausztria-Magyarország területén. 13 éves korában édesapja, Bolyai Farkas segítségével már a matematikai analízisben is otthonosan mozgott.

A bécsi hadmérnöki egyetemen tanult (1818–1822), amelyet kitűnő eredménnyel végzett el. 21 éves korában már hadnagy, 22 évesen főhadnagy és 24 éves korában mérnökkari százados lett. Sokoldalú tehetség volt. Virtuóz hegedűsként és nagyszerű vívóként egyaránt jeleskedett. Több tudománytörténeti forrás is mint híres, sőt hírhedt párbajhőst tartja számon, újabban azonban ezeket nem tartjuk hitelesnek. Családi körzőkészlet a marosvásárhelyi Bolyai-múzeumben Családi körzőkészlet a marosvásárhelyi Bolyai-múzeumben

1820 és 1823 között dolgozta ki és írta meg korszakalkotó felfedezését: a nemeuklideszi geometriáját, amelyet abszolút, illetve hiperbolikus geometriának neveztek neves kortársai. Ő maga így fogalmazta meg felfedezését, melyet apjának írt egy levelében: „semmiből egy új, más világot teremtettem” (1823). Tudományos felfedezése 1832-ben Appendix címen apja Tentamenje első kötetének függelékeként jelent meg, melyet francia és német nyelvre fordítottak le.

A szakirodalom Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometriának nevezi a párhuzamossági axióma tagadásán alapuló geometriákat. Az orosz Nyikolaj Lobacsevszkij ugyanis Bolyaitól függetlenül jutott ugyanerre a felfedezésre. A róluk sokáig folytatott elsőbbségi vita azonban nemcsak ezért nem dönthető el, hanem mert Bolyai a hiperbolikus geometriánál általánosabb abszolút geometriai vizsgálatokat is folytatott, míg Lobacsevszkij – némileg előbb ugyan, mint Bolyai – pusztán hiperbolikus geometriával foglalkozott. Bolyai János emléktábla Olmütz, Csehország. Bolyai János emléktábla Olmütz, Csehország.

János nagy vágya, hogy a kor leghíresebb matematikusának, Gaussnak a tanítványa legyen, sohasem teljesülhetett (Bolyai Farkas levélben kérte erre Gausst, az azonban nem válaszolt). A sors kiszámíthatatlansága folytán pedig éppen Gauss ejtette az első és sohasem gyógyuló sebet a fiatal Bolyai Jánoson. Apja ugyanis neki küldte el – fia kérésére – az Appendixben leírt nagy felfedezését (1831). Gauss nagyon szűkszavú volt a dicsérettel. Ami a legfájóbb volt, azt közölte a levelében, hogy ha megdicsérné Bolyait, akkor önmagát dicsérné, mivel ő is erre a felismerésre jutott, de nem volt bátorsága azt papírra vetni. Gauss fennmaradt feljegyzéseiből nem igazán derül ki, pontosan meddig jutott a téma kidolgozásában, milyen igazságokat sejtett csupán, és melyeket bizonyított.

A komplex számokról írott műve, a Responsio (1837) sem aratott nagy sikert. Ő határozta meg az álprím számokat (341), amelyek főként a 20. században kerültek előtérbe a kriptográfia területén. Kortársai nem értették és nem tudták felbecsülni a zseni igazi nagyságát. Mint a legtöbb géniusz, végtelenül magányos maradt. Megbízatásokat alig kapott (osztrák katonatisztként könyvelték el), pedig mindig készen állott szűkebb pátriáját szolgálni. Erre példa a Maros-gát és -malom megerősítési tervének két nap alatt történt beadása, pedig ezt már betegen végezte el (1850).

1. január 27-én, Marosvásárhelyt halt meg.

Családi háttere [szerkesztés] Bolyai-szobor Marosvásárhelyen: Farkas és János Bolyai-szobor Marosvásárhelyen: Farkas és János

Édesapjával különleges kapcsolata volt. Mindvégig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel viseltetett iránta, és levelezéseik tanúsága szerint két nagyszerű tudományos szellem vitatkozott egymással egyben támogatva, segítve egymást. 1833-ban betegen kérte nyugdíjazását, amit azzal a kikötéssel kapott meg, hogy bármikor visszatérhet munkájához. 1846-ban Marosvásárhelyen telepedett le, ahol teljesen visszavonultan élt, sajnos a tudománytól is. Hagyatéka így is óriási, felbecsülhetetlen érték az utókor számára. A híres Bolyai kéziratgyűjteményben az apától, Bolyai Farkastól 6 ezer oldalnyi, a fiától, Bolyai Jánostól 14 ezer oldalnyi munka maradt fent. A gyűjtemény a Bolyai-Teleki könyvtárban található Marosvásárhelyen.

Érdekességek [szerkesztés]

A marosvásárhelyi gyűjtemény között őriznek egy „megfakult” feljegyzést, mely szerint 1911-ben egy „Einstein Albert” nevű érdeklődő kölcsönkért a gyűjteményből bizonyos relativitáselméletet tárgyaló kéziratot, de elfelejtette visszavinni. Ismert, hogy előbb jött Bolyai János, majd utána báró Eötvös Loránd – azután az einsteini relativitáselmélet.

Bolyai azon igen kevés magyar híresség közé tartozik, akikről a hálás utókor krátert nevezett el a Holdon.

Magyar honvédsírok a virágzó gyümölcsfák alatt Írta: Szatmáry Károly

Temesváron az Aradi úton haladva szépen virágzó gyümölcsös , mellette üvegházak, szemben az Agronómiai Intézet látható.Itt volt valamikor a hírhedt szovjet fogolytábor. Ma már csak olykor vet fel az eke lábszárcsontot, bordát néha még koponyát is. Az itt dolgozó kertészek napszámosok kapálás közben többször is emberi csontokra lelnek, amelyeket kis gödrökben újra eltemetnek. Ebben a fogolytáborban voltam én is 1945. január közepétöl egészen május végéíg, amikor már két hete végetért a világháború. Az utolsó szállítmánnyal a maradék magyar foglyokat, az utolsó nyolcszáz embert is útnak indítottak a Focsani-i gyüjtötáborba és onnan a Szovjetúnióba. ******************************* Mi hadifoglyok ötvenessével voltunk a marhavagonokba zsúfolva. A vonatszerelvény már második napja zötykölödött a háborús idöktöl megkorbácsolt vágányokon. Csupán hadifoglyok lévén nem ismerhettük a vonat uticélját. De ekkor rángatózások közepette a szerelvény megállt , valószínüleg egy löszerszerelvényt kellett udvariasan elöreengedjen. A deszkák repedésein át kitekintettem a vagonból és ismerös táj tárúlt elém. Szülöföldemhez, Temesvárhoz közeledtünk. Egy pappírra rögtön felírtam szüleim címét meg egy pár sort és becsomagoltam egy széndarabot vele. Sejtésem beteljesült. Temesvár egyik mellékpályaudvarára érkeztünk és minannyiunkat leszállítottak a vagonokból. Sorbaállítás közben a bámészkodó emberek közzé gurítottam a széndarabot. Mint késöbb megtudtam , még aznap este valaki aki megtalálta, értesítette szüleim ittlétemröl. ********************* A fogolytábor útfelöli részén az örök szállásai voltak és a belsö dupla szögesdrótkerítés mögött álldogáltak a fogolybarakkok. Ez már valódi fogolytábori élet volt. Minden barakkban körülbelül kétszáz - kétszázötven fogoly vollt elszállásolva. Kettös priccseken egymás fölött aludtunk vagy feküdtünk. Naponta egyszer kaptunk föttételt és egyszer teát meg egy adag (kétszáz gramm) kenyeret. Ezeket a dolgokat külömbözö idöpontokban adták úgyhogy állandóan vártuk , hogy mit is kapunk. A napok teltek , leesett a hó. Több éjjelen át az örök járását figyeltem. Minden kerítés szakaszon két ör járkált , ellentétes irányba haladva. Elhatároztam , hogy holdnyugvás után hajnalban nekiindulok a drótoknak. Elökészítettem a fogpaszta tubusokból kiszakított fémlapocskákat , hogy majd a szögesdrótokra szorítom , hogy nehogy belém akadjanak. Egyik szélsö barakkban ami üresen állt, levetettem köpenyemet és a zubbonyra meg nadrágra kötöttem a fehér alsónemümet hogy a nagy hóban ne legyek látható. Kúszva nekiindúltam a kerítésnek. Nem lehettem csupán néhány méterre a drótoktól amikor megjelent az ör. Meglepetés volt számomra , mert megfigyeléseim szerint sokkal nagyobb idöközökre számítottam az örjáratot. Kezemet és arcomat a hóba szorítottam és szerencsémre az ör folytatta útját én pedíg lassan vissza kúsztam az elhagyott barakkíg. Szerencsémre köpenyem még ott volt , ugyanis egyik fogolytársamnak ígértem , ha sikerül át kúsznom a drótokon. Másnap reggel tudtam meg , hogy aznap este nagy fogolyszállítmány érkezett és ezért duplázták meg az örséget. A kezeimet másodfokú fagyás érte az elözö éjjeli kúszás végett. A melegben a bör lehámlott és borzasztóan viszketett.Így végzödött a sikertelen szökésem. ************************* Minden reggel sóvárogva néztem az Ujszentesi templomtornyot ami idelátszott és ottlaktak a szüleim. Aztán elkerültem az 52-es számú barakkba. Itt egy napon megszólított egy fogoly. Elmesélte hogy kinn volt a táborból a vadászerdöben fát vágni a konyha számára. Ö találkozott a húgommal aki az erdö felé vezetö útmentén (Kimmel utcában) temesvári és újszentesi lányokkal és asszonyokkal élelmet osztott a foglyoknak. Az orosz örök megengedték ezt , hiszen ök is kaptak cigarattát meg süteményt. Nos e társam másnap engem is beosztott ebbe a csoportba ahol föleg ruszinok meg szlovákok voltak és másnap nagy örömömre találkoztam húgommal akit már öt éve nem láttam. Megígérte , hogy beszélni fog olyan emberekkel akik állítólag tudnak hatni az orosz parancsnokokra , hogy engem már itt Temesváron hazaengedjenek. Persze ebböl semmi sem lett , söt engem még jobban figyeltek ezennel, tudván hogy szüleim itt a közelben laknak és a címüket is megismerték.Így ha most elszöknék behoznak valakit a családból. A tábori "higénia" nagyon alacsony szinten állt. A latrináknak beásott óriási hordókat , amit a temesvári Kimmel likörgyárból hoztak ide, kézzel és vödrökkel tisztították a foglyok. A táboron belül semmiféle tisztálkodási lehetöség nem volt. Eltetvesedtünk. Hiába takarítottuk ki az ingünkböl a tetvet meg a sörtét , reggelre újra megtelt. Február közepén elkezdtek meghalni a foglyok. Elöbb barakkonként csak két három foglyot vittek ki reggelente.A tetvek elterjesztették a kiütéses tífuszt. Ez aztán olyan rohamosan kezdett terjedni , hogy naponta már hosszú tömegsírokat kellett ásni.Az áldozatok száma elérte száznyolcvan - kétszáz föt egy nap.Én is megkaptam a tífuszt. Szerencsémre egy fogolytársam (Kovács Pista) növére sikerült bejuttasson a táborba valamennyi kinint meg más lázcsillapítót. Ekkor már egy külön két barakkból álló karantínba vittek minden gyanús lázas beteget. Szörnyü volt látni , hogy egy-egy húsz hellyel rendelkezö karantín helységböl reggelente tíz - tizenkét hullát vittek ki. Én lassan rendbejöttem , és szerencsémre mint lábadozó továbbra is kimehettem az erdöbe fáért. Késöbb egy lakatosokból álló csoporthoz kerültem , ahol minden reggel egy külön elkerített mühelybarakkba vittek , ahol traktort meg egyéb gépet javítottunk.Meg aztán minden alkalommal mikor másnapra egy fogolyszállítmány készülödött a Szovjet Unióba , mi mentünk ki (ör kíséretével) az állomásra hogy a vagonokat elökészítsük. Ez abból állt hogy minden vagonban egy lyukat vágtunk és egy tölcsért helyeztünk fölé.Ez volt a W.C.. Az ablakokra pedíg szögesdrótokat szereltünk. Közben március közepén nagy erövel elkezdték a fertötlenítést.Sátrakat állítottak fel fürdövel és a ruháinkat "etubában" forró gözzel fertötlenítették.Ezzel megállították a kiütéses tífusz terjedését , majd áprilisra meg is szünt a járvány. Felületes számítás szerint addíg körülbelül öt - hatezer fogoly halt meg. A parancsnokság csak úgy tudta meg a létszámot , hogy kiterelték az embereket az országútra , majd huszassával sorbaállították és a kapunál beszámolták a népet a táborba. Ez után következett a másnapi szállítmány összeállítása. Sürün érkeztek foglyok a temesvári táborba ami olyan átmeneti táborrá alakúlt , ahogy a szovjet csapatok a Dunántúlon haladtak nyugat felé , minden magyar fogjúlejtett honvédet ide szállítottak, majd Focsaniba vagy Konstancára vitték. Ott már széles nyomtávú szerelvényeken , illetve hajón vitték tovább öket a Szovjet Unióba. A létszámnak mindíg egyeznie kellett. Ezért történt meg a Temesvár-i pályaudvaron is többször , hogy amikor fogolylétszám hiány mutatkozott , a Szovjet katonák csak a peronon bámészkodók közzül egyszerüen hozzácsaptak néhány embert a csoporthoz. Ezek konkrét esetek , én beszéltem ilyen civilekkel a táborban. A Szovjetek késöbb önkéntesek jelentkezését hirdették ki a frontra.Ezeket hívták a "Szabadcsapatoknak". Öket a saját honvédtisztjük vezénylete alatt a tábor egy elkerített részébe telepítették , és naponta kijártak gyakorlatozni , hogy úgymond a Szovjet csapatok mellett fognak harcolni a Német fasizmus ellen. Ez természetesen nem vált valóra. Mikor május elején vége lett a háborúnak öket is egy fogoly csoport közé terelték és egyszerü hadifogolyként kivitték a Szovjetunióba. Bennünket azzal bíztattak , hogy ha jól dolgozunk majd innen fognak direkt hazaengedni. A táborból a foglyok közül aki orvos vagy orvostanhallgató volt , egy ugynevezett gyengélkedö barakkba tették.Ide jöttek a betegek.Kötszert , gyógyszert , felszerelést egyáltalán nem kaptak. Mégis igyekeztek , hogy segítsenek a betegeken . Volt eset példáúl hogy egy fogolynak lefagytak az újjai és zsiletpengével operálták le az elhalt újjakat. Ök látták el a tífuszosokat is , de inkább csak bátorítást és vígaszt tudtak adni nekik. Megtörtént egyszer , hogy egy lázas beteg egyszerüen a szögesdrótnak indúlt , az ör pedíg semmi felszólítás nélkül lelötte. Temesváron jól szervezték a fogolytábor élelmiszer ellátását. A városból , Ujmosnicáról , Ujszentesröl, Ötvösdröl , Végvárról , Otelekröl , hoztak az emberek lisztet , zsírt , száraztésztát , hagymát , kenyeret satöbbi. Egyik Kimmel utcai házban (Szilágyi család) ami útbaesett , gyüjtötték össze az élelmet. Elérkezett május vége és minket , a maradék foglyokat is egy szállítmánnyal elszállítottak a Szovjetúnióba. Innen csupán két év múlva tértem vissza Temesvárra. Az elsö dolgom volt , hogy fölkeressem a tábor színhelyét. Fel volt szántva az egész terület.A barakkoknak szögesdrótoknak híre - hamva sem volt már. Az egyedüli feismerhetö hely a sorokban annak idején a kiásott tömegsírok bemélyedései voltak. ( Huszonöt - harminc. ) Minden egyes bemélyedés kétszáz magyar honvéd sírját emlékeztette. Az évek teltek és mivel az eke pengéje minduntalan emberi csontokat vetett fel, erre a területre gyümölcsöst telepítettek. Most már nehéz lenne pontosan megállapítani minden sír helyét. Az idén tavasszal ismét virágba borúltak a halott magyar hadifoglyok sírjai. A gyümölcsfák.

Itt tanult Munkácsy Mihály.

Lieb Mihályként született Kárpátalján, vagyis Munkácson 1844. február 20-án, ezt a nevét 1868-ig használta, majd 1880-ig Munkácsiként írta a nevét. Apja, a bajor eredetű Lieb Leó sótiszt volt Munkácson, anyja Reök Cecília.

Szülei korán – hétéves korában – elhunytak, így anyai nagybátyjához Reök Istvánhoz került 1851 -ben, aki 1854-ben egy asztaloshoz adta inasnak. 14 éves korában Aradra ment, ahol koplalás és nyomor között tengődött, így visszatért nagybátyjához. Ekkor ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki tanítgatta, majd magához vette. 1863-ban Szamossy tanácsára képezni kezdte magát. Pestre ment, onnan 1865-ben Bécsbe, majd 1866-tól Münchenben tanult festészetet Wagner Sándor műhelyében. 1868-ban Düsseldorfban is tanult, ahol együtt bérelt lakást és műhelyt Paál László festőművésszel.

1869 telén kiállította Siralomház című festményét Düsseldorfban, amely rögtön megtetszett egy párizsi Szalonnak, így Munkácsy 2000 tallérért eladta nekik. A festményt Párizsban rengetegen látták, aranyéremmel tüntették ki. Munkácsy ekkor (26 éves volt) a világváros leghíresebb festője lett. Ennek hatására 1872-ben áthelyezte műhelyét Párizsba, ahol elkészítette legfontosabb műveit.

Fiatal korában szifiliszt kapott, amelyből kigyógyult ugyan, de később visszaesett, és ebben halt meg. Világhírű a Siralomház című képével lett, melynek kompozíciója és ábrázolása eredeti és magával ragadó. Tájképfestészete és magyar történelemmel foglalkozó képei is figyelemre méltóak. Debrecenben a Déri Múzeum őrzi az ún. Krisztus-trilógiát (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota).

A Bihar-hegység (románul: Munţii Bihorului) az Erdélyi-középhegység része. A Bihar-hegységben található a Szigethegység legmagasabb pontja, a Nagy-Bihar (románul: Cucurbăta Mare, 1849 m). A hegységet geológiailag két részre lehet osztani: a déli rész kristályos palából, míg az északi rész mészkőből áll. A hegység déli felében terül el a Pádis-fennsík.

A fennsík feltárását többek között Czárán Gyula végezte. A magyar tájnevek, illetve a mostani jelzett turistaútvonalak nagy része az ő nevéhez fűződik.

Az 1300 méter magasan elterülő fennsík jellegzetes karsztvidék, ahol megtaláljuk annak összes jellemző jelenségét:

A Csodavár három, egymástól egy kisebb nyereggel, illetve alagúttal elválasztott 100-300 m átmérőjű és 100-200 m mélységű dolina. Ezek közül kettő látogatható, a harmadik csak alacsonyabb vízállásnál. A legnagyobb dolinában egy 70 m magas barlangnyílás található.

Nagyközség Arad vármegye világosi j.-ban, (1891) 4896 oláh, magyar és német lak., van népbankja, ipartestülete, alsó foku ipariskolája, két gőzmalma, szeszgyára, többféle egyesülete, pénzügyőrbiztosi állomása, élénk marhakereskedelme, jeles búzatermelése. Van továbbá vasúti állomása, posta- és táviórhivatala és postatakarékpénztára. Fő épülete a herceg Sulkowsky-féle kastély. A hely hajdan a Losonczyak, majd a Gyulayak birtoka volt, a török idő alatt elpusztult, a kincstár utóbb Rajnáld modenai hercegnek adta, 1822. Dietrich József báró vette meg s 1855. ettől örökölte Sukowsky József herceg. Közvetlen közelében régi árpádkori apátsági templomának romjai vannak; az apátság első okleveles nyomai 1217-ből valók, s a XIII. és XIV. sz.-ban az egri egyházmegyéhez tartozott; a templomot 1565. feldúlták, azután várat építettek a romok fölé, igy megmaradtak a templom körüli kripták. A város szélén emelkedő Kopasz-hegyen meleg forrás van. Ugyanott hajdan vár állott, melyről már 1318. történik említés; 1565. Bethlen Gergely elfoglalta, de átadta a törököknek.